Írni szerettem, írni akartam. Szabadabban, őszintébben, nyíltabban, mint lehetett – Farkas Kálmán

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából – harminc évvel 1989 után – olyan magyar romák sorstörténetét mutatjuk be kampányunkban, akik személyes helytállásukkal egész nemzetünknek példát mutattak. A mai napon Farkas Kálmán, újságíró történetét ismerhetik meg.

Farkas Kálmán egy országosan ismert harmóniumjavító mester és egy házaló, írástudatlan cigányasszony legkisebb fia, aki a miskolci, és a törökszentmiklósi cigánytelepről lett az ország első cigány újságírója. “A felvégen laktunk és én az alvégre jártam iskolába. Ez körülbelül hat, hét kilométer hosszú távolság. Télen taknyom, nyálam összefolyt, míg leértem a Kálváriára és ugye abban az időben délelőtt is, meg délután is jártunk iskolába. Sokszor éhesen, fázódva kerültem be az iskolába” - mondta el a Magyar Rádiónak adott interjújában.

Segédjegyző lett a községházán, majd a Gödöllői Egyetemen volt előadó. Innen került a szabolcsi Néplaphoz. Nincs telep a megyében, ahol ne járt volna. „Írni szerettem, írni akartam. Szabadabban, őszintébben, nyíltabban, mint lehetett.”1988-ban a cigány kulturális szövetség megyei szervezetének alapítója, 1994-ben az első Országos Cigány Önkormányzat alelnöke volt.  2004-ben hunyt el, de ránk hagyta több száz cikkét és a családja történetéről írt könyveit.

Farkas Kálmánról készült filmet ITT tekinthetik meg.

Vissza a listához