Kik vagyunk? – Identitás és kultúra Közép-Európában

A magyar V4-elnökség kulturális programsorozatának részeként „Kik vagyunk? – Identitás és kultúra Közép-Európában” címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a Terror Háza Múzeumban.

A beszélgetés résztvevői Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, a Balassi Intézet vezetője, Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, Kelemen Gertrud, a Prágai Magyar Intézet igazgatója, Keresztes Gáspár, a Varsói Magyar Intézet kulturális titkára, Karol Wlachovský, szlovák irodalomtörténész, kritikus, műfordító, Lucie Orbók, a Cseh Centrum igazgatója, valamint Jarosław Bajaczyk, a Lengyel Intézet igazgatója voltak. A beszélgetés moderátora Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója volt.

Hammerstein Judit arról beszélt, a történelem során Közép-Európa fogalma hol divatba jött, hol pedig feledésbe merült; jelenleg azt láthatjuk, a Közép-Európáról való gondolkodás újfent reneszánszát éli. Mint kifejtette, ennek oka, hogy a régió országainak nagyfokú illúziókkal kísért integrációs nekirugaszkodása kifulladt, nemcsak gazdasági, hanem szellemi és közhangulati értelemben is, az Európai Unió maga is mélyülő identitásválságba került, amit tetéz a jelen pillanatban is beláthatatlan következményekkel járó migrációs krízis.

A Balassi Intézet vezetője szerint a kevésbé tájékozottak hajlamosak Közép-Európát a Visegrádi Csoporttal azonosítani, ami bizonyos értelemben elnagyolt megközelítés, ugyanakkor nem alaptalan, mivel a külvilág szemében a Visegrádi Négyek viszik tovább a közép-európai szellemiséget.

Karol Wlachovský meglátása szerint a közép-európai térség identitástudata és civilizációs folyamata szempontjából a vérségi helyett inkább a kulturális kötelék játszik fontos szerepet, ezáltal a kultúrára sokkal nagyobb feladatok hárulnak, mint korábban.

Lucie Orbók nagyon intenzívnek nevezte a Visegrádi Országok és a kelet-közép-európai országok együttműködését, amely – mint fogalmazott – jó irányba halad. Megjegyezte, természetesen lennének még tartalékok, amiket ki lehetne használni, ezek elsősorban a nemzeti kultúrkoncepciókban találhatóak.

A Cseh Centrum igazgatója hangsúlyozta, fontos volna, hogy ezek a nemzetek ne szeparációs törekvésekben – például egy Európai Unión belüli unió létrehozásában – tekintsenek egymásra, hanem úgy, mint akik integrálják az európai kultúrát és az Európai Uniót.

Molnár Imre úgy vélte, egy korszakváltás előtt állunk, amikor a közép-európai térség nemzetei ismét kezdik felismerni, hogy szükségük van egymásra. Kitért rá, a régió országai egymástól való elfordulásának legfőbb oka az volt, hogy a Nyugattól vártuk a segítséget, a konszolidációt, a kiegyenlítődést. A történelem folyamán sokszor kiderült, hogy nem számíthatunk a Nyugatra, így „a Nyugat és a nyugati társadalmak felé való elvárások nagy illúziói” kezdenek eloszlani.

A Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója az előző gondolat kapcsán úgy folytatta, megint elindult egy közeledési folyamat, kezdjük keresni a bennünket összekötő hagyományokat, kapcsolati elemeket. Hangsúlyozta, ahhoz hogy ez gyümölcsöző lehessen, kölcsönös engedményekre, kompromisszumokra van szükség; kommunikálnunk kell egymással, hogy megismerjük egymás gondolkodását.

Kelemen Gertrud felidézte, a csehek szemében a magyarok megítélése az első és második világháborút követően erősen romlott. Ebben a szemléletben változás csupán 1968 után következett be, főként a kulturális területen, de 1989-et megelőzően erősödés volt tapasztalható a két ország ellenzéki erőinek együttműködésében is.

A Prágai Magyar Intézet igazgatója legfőbb feladatuknak nevezte, hogy lehetőséget biztosítsanak a magyar művészeknek, alkotóknak arra, hogy a Csehországban megvalósuló kulturális programokon, művészeti fesztiválokon, work shopokon, tudományos konferenciákon részt vehessenek.

Jarosław Bajaczyk a V4-ek „belső erejének” nevezte, hogy ezek az országok modernizálódnak, fejlődnek. A közös eredmények közé sorolta a folyamatos infrastrukturális fejlesztéseket, beleértve utak, hidak és autópályák építését, illetve gázkikötők létrehozását.

A Lengyel Intézet igazgatója a fontos feladatok között említette a belső és a külső kommunikáció erősítését, utóbbihoz sorolta a visegrádi csoport közös tv-csatornájának beindítását, ami – mint fogalmazott – egyelőre kezdetleges fázisban van. Jarosław Bajaczyk a közép-európai országok évszázados jelszavainak nevezte a szabadságot és a függetlenséget, amiért a nemzetek a történelem folyamán – hol fegyverrel, hol kulturális és intellektuális erőfeszítésekkel – küzdöttek és szereztek érvényt. 

Keresztes Gáspár szerint a régió óriási potenciálját Közép-Európa kulturális öröksége jelenti, beleértve az úgynevezett „deep culture-t”, ami számos tényezőben, például az itt élők viselkedésében, az építészetben vagy éppen a gasztronómiában is megnyilvánul.

A Varsói Magyar Intézet kulturális titkára aláhúzta, bár Közép-Európa tekintetében vannak törésvonalak, feloldatlan vallási, nemzetiségi kérdések, előremutatónak tartja, hogy ezekről el tudtunk kezdeni beszélgetni.

Vissza az ajánlóba