Mi lesz veled, Európa? "Wir schaffen das." – Biztos?

Immár harmadik alkalommal tartottunk kerekasztal-beszélgetést az Európát sújtó migrációs válságról. A beszélgetés résztvevői ezúttal Schmidt Mária, Frank Füredi, Boris Kálnoky és Schiffer András voltak.

Schmidt Mária főigazgató hangsúlyozta: a migráció kapcsán beszélnünk kell arról a kettősségről, hogy miközben rendszerint a szabadságot emlegetjük, a valóságban egyre kevesebb a szabadságunk, és egyre több az olyan tabu, ami már a nyelv használatát is ellehetetleníti.

Schmidt Mária szerint nonszensz, hogy „a német kancellár általában úgy dönt az Európa egészét érintő kérdésekről, hogy arra semmiféle felhatalmazása nincsen”. A Terror Háza Múzeum főigazgatója hozzátette: Európa ma súlyos kulturális- és identitásválságot él meg, amiért Angela Merkel is felelős.

A Terror Háza Múzeum főigazgatója élesen kritizálta a német sajtót, amely szerinte „semmitmondó cikkeket közöl unalmas nyelvezetben”. Mint mondta: látva a migránskérdésben közölt írásokat, „valószínűleg egy minisztériumi főosztályon döntik el, hogy miről milyen módon kell írni, ennek tudatában pedig elég cinikus, hogy éppen a németek papolnak rendszeresen arról, hogy Magyarországon megszűnt a sajtószabadság”.

Frank Füredi szociológus a magyarországi határzár kapcsán elmondta, jó és helyénvaló ötletnek tartotta a kerítés építését: „Felelős politikusnak így kellett kezelnie ezt a kérdést. Ezáltal Magyarország kimaradhatott abból a krízisből, amit Németország saját magának idézett elő”. Füredi hangsúlyozta: bár a résztvevők közül a legliberálisabbnak tartja magát, a bevándorlás kérdésében a józan megfontolások alapján egyértelműen azok oldalán áll, aki szerint a teljes nyitottság káros Európa számára.

Schiffer András, az LMP társelnöke Magyarország felelősségéről beszélt a migrációs válság kapcsán. Schiffer úgy fogalmazott: Magyarország „csicskamódon” követte az USA-t az iraki háborúba. „Az amerikai demokráciaexport áldásos eredménye, hogy ma tömegek fulladnak vízbe Európa kapuinál”.

A soha nem látott emberáradat Európára eresztése Schiffer szerint nagyvállalati érdekeket szolgál. „Úgy tenni, mintha ez a menekültek felé tett humanitárius segítségnyújtás lenne, aljas dolog. Itt kőkemény gazdasági érdekek vannak”, a német cégeknek az olcsó közel-keleti munkaerőre fáj a foguk, ezért küldött meghívólevelet Angela Merkel minden szír állampolgárnak – fogalmazott az LMP társelnöke.

Boris Kálnoky újságíró ezzel szemben megvédte Németország migrációs politikáját. Mint mondta, nem igaz, hogy a német kormány, a német ipar érdekei miatt alakult ilyen súlyos menekültváltság. „Nyilvánvalóan hamis az a vád, hogy a német iparnak tízmillió afgán vagy líbiai munkavállalóra lenne szüksége a gazdasága erősítéséhez.”

Kálnoky arról is beszélt, üdvözítőnek tartja azt az új közép-kelet-európai hangot, amelyek mögött a visegrádi országok határozott kiállása fedezhető fel. „Ez egy olyan szerepvállalás, amelyre nagy szüksége van Európának. Ha úgy tetszik, a mi régiónk lehet a fék és az ellensúly a sok esetben felelőtlenül döntő Nyugat-Európa számára”.

Vissza a listához