Nagy királynőnk volt Mária Terézia

Mária Terézia uralkodását az 1867-1914 közötti időszakhoz hasonlóan joggal tekinthetjük olyan aranykornak, amikor a törvény és a rend által garantált békében és biztonságban élhettünk – hangsúlyozta Schmidt Mária, a Mária Terézia, a magyarok királynője című rendezvényen, amelyet a  Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében tartottak az uralkodónő születésének 300. évfordulója alkalmából.

Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményi főigazgató-helyettese köszöntőjében arról beszélt, a nagy tekintélyű uralkodóasszonyok emlékezetét általában pozitívan őrizte meg az utókor. Erzsébet királynő, Nagy Katalin, Mária Terézia vagy például Viktória királynő esetében mindig a termékenység, a prosperitás kapcsolódott a személyükhöz.

Felidézte, falvaink, városaink képét azok a barokk templomok határozzák meg, amelyek az ő uralkodása alatt épültek, a legszebb magyarországi kastélyokat is a 18. században építették, ebből következően elmondhatjuk, hogy egy kiegyensúlyozott fejlődésről beszélhetünk ebben az időszakban.

Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója elmondta, míg Ausztriában emlékévvé nyilvánították Mária Terézia születésének 300. esztendejét, addig Magyarországon ismeretei szerint idén ez az első konferencia a királynőről. Kiemelte: a tanácskozáson kimondottan magyar, nemzeti nézőpontból vizsgálták Mária Terézia életét és uralkodói működését. Hozzátette: nemcsak a magyar népi emlékezet nem fest kifejezetten pozitív és reális képet a királynőről, de a mindenkori politikai vezetés is felemásan viszonyult hozzá, amelyet a róla készült szobor hányattatott sorsa is jól jelképez. Mint mondta: az egykor a Millenniumi emlékműhöz tartozó alkotás 1945 után raktárba került, majd a rendszerváltoztatást követően restaurálták, 2011 óta pedig – máig tartó – átmeneti jelleggel a gödöllői kastélypark ad neki otthont. Gerő András hangsúlyozta, a konferencia egyik fő célja, hogy Mária Terézia emlékezete végre a helyére kerüljön.

Schmidt Mária Háromszáz év távlatából című előadásában aláhúzta, a magyar királyság területét Mária Terézia uralkodása alatt elkerülték a pusztítások, a háborúk, az ország a csendes erőgyűjtésre, a mindennapi munkára, századok kényszerű mulasztásainak pótlására koncentrálhatott.

Mint mondta, a királynő uralkodását szolgálatnak tekintette. Munkáját alázattal és szorgalmasan végezte, elkötelezett katolikusként az irgalmasság és a méltányosság elvei vezérelték. Uralkodásának évtizedeit a politikai nagyvonalúság és az egyensúlyteremtő képesség jellemezte. A korszerűsítés melletti eltökéltségét a meggyőzés fáradságos és nehézkes módszerével juttatta érvényre, biztosítva ezzel a politikai sikerhez elengedhetetlenül szükséges támogatást.

Schmidt Mária arról is szólt, Mária Terézia mindig az együttműködést kereste és alattvalói javát kívánta szolgálni. A római katolikus egyházra trónja támaszaként tekintett, célját és küldetését a keresztény erkölcsiségre alapozta. Mély vallásos hite szabta meg, mit tartott helyesnek és helytelennek, jónak és rossznak. Ugyanakkor a reformáció következtében teret nyert önálló, kritikus gondolkodást, a tudományok fejlődését és az egyén szerepének felértékelődését is tudomásul vette. Belátta, hogy a nemzeti érzés fontos tényezővé vált, a nemzeti kultúrák szerepe felértékelődött. Mindez előtérbe helyezte az oktatás, a kultúra és a tudomány jelentőségét.

Poór János A Pragmatica Sanctio értelmezéseiről című előadásában arról beszélt: a 18. század elején komoly harc alakult ki a Habsburg dinasztia által birtokolt területek uralmáért. Az ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Tanszékének vezetője elmondta: az 1700-as évtized kimondottan tragikus volt a Habsburgok számára, hiszen a család uralkodásra váró férfi tagjai közül hárman is meghaltak. Az életben maradó VI. (magyar királyként III.) Károly 1703-ban titkos szerződésben rendelkezett a dunai monarchia területeinek oszthatatlanságáról, melynek 1711-ben nyilvánosságra hozott értelmezése szerint – fiú utód hiányában – halála után minden birtoka lányára, az 1717-ben született Mária Teréziára szállt át.

Poór János úgy látja, Károly értelmezése hibás, mert a szerződés alapján valójában nem lányát illették volna a Habsburg birtokok. Ennek ellenére Mária Terézia uralkodása első évtizedében, az 1740-es években Európa-szerte elfogadtatta hatalmát, mindezt jelentős részben a hozzá hű magyar rendek elköteleződésének is köszönhetően.

Kelényi György emlékeztetett, Mária Terézia uralkodása idején több jelentős építészeti vállalkozás valósult meg. Ezek közé tartozott például a pozsonyi vár átépítése, illetve a budai királyi palota felújítása. Utóbbi esetében 1748-ban Mária Terézia Grassalkovich Antal kamaraelnök kezdeményezésére engedélyezte, hogy a várban „a királyságot reprezentáló, a főváros régi fényét idéző, nagyszabású, új királyi palota épüljön.”

Az előadó kitért rá, Mária Terézia komoly reformokat vitt véghez, amelyek az építésügyet is érintették: átszervezte az udvari építészeti hivatalt, és az építkezések pénzügyi ellenőrzésének terén is nagyfokú centralizációt vezetett be. Mária Terézia számára alapvető volt, hogy az egyház munkáját, lélekgondozó szerepét elősegítsék, minden anyagi eszközt biztosított, hogy az egyház szervezettebben, hatékonyabban működhessen.

Kökényesi Zsolt előadásában a Mária Terézia-kori kitüntetések kiosztásának gyakorlatáról és motivációiról beszélt. Kifejtette: korábban a kamarási és titkos tanácsosi címek kaptak nagyobb súlyt, ám ezek jelentősége a 18. századra csökkent.

Elmondta azt is, Mária Terézia uralkodása alatt – a korábban is legrangosabbnak számító – Aranygyapjas Rend volt, amelyet az udvar közelében lévő legszűkebb közösség tagjai nyerhettek el. A királynő által létrehozott, összesen 100 tagot számláló Szent István Rend, új lovagrendként a magyar nemesek régóta meglévő igényét kívánta kielégíteni.

Barta János előadásában Mária Terézia és fia, II. József személyes és politikai kapcsolatát vizsgálta. A Debreceni Egyetem oktatója elmondta, a két Habsburg-uralkodó megromlott viszonyáért a történetírás szinte egyöntetűen Józsefet szokta felelősként megnevezni, ám a kép ennél valójában árnyaltabb. Igaz, hogy Mária Terézia szigorú oktatási és viselkedési normákat írt elő gyermekei – így József – számára, ám aligha kétségbe vonható, hogy a királynő szinte rajongásig szerette fiát. Kapcsolatuk megromlásának oka többek között József második, anyja által erőltetett házassága volt. József tizennégy éves korától bekapcsolódott az udvar életébe, és folyamatosan igyekezett ellátni tanácsaival az uralkodónőt.

Barta János hangsúlyozta: anya és fia világnézete alapvetően különbözött, hiszen míg Mária Terézia a hagyományos világ védelmezője volt, addig II. József a felvilágosult abszolutizmus képviselőjeként drasztikus változásokat sürgetett.

Vajnági Márta Mária Terézia férjét, Lotaringiai Ferencet méltatva azt mondta, mindenképpen többre kell értékelni, mint pusztán egy férjet egy nagy uralkodónő oldalán. Mint fogalmazott, a Habsburgok gyakorlatilag „a túlélésüket köszönhették” Lotaringiai Ferencnek, hiszen feleségével számos gyermeket neveltek, és gazdasági szempontból korának kiváló szakembere volt; ő volt az, aki megteremtette azt a monumentális családi magánvagyont, amelyből gyakorlatilag a Habsburg-Lotaringiai ház tagjai 1918-ig éltek.

A történész felidézte, Lotaringiai Ferenc számos saját birtokot halmozott fel Magyarországon és az osztrák örökös tartományokban, egészen Itáliáig. Manufaktúrákat, udvarházakat hozott létre és fejlesztett fel, jelentősen gyarapítva ezzel az uralkodóház vagyonát.

Soós István a Mária Terézia-korabeli cigányság helyzetéről értekezett. Az előadásból kiderült, a magyarországi cigányság első intézményesített integrációs kísérletére Mária Terézia korában került sor. Ennek jegyében történt meg az állami összesírás, amely a számba vett 30-35 ezer személy „neveléssel, jó szigorral” való átformálásának alapját jelentette.

Az állami intézkedések elsősorban azt célozták, hogy a cigányok felhagyjanak vándorló, „társadalomra veszélyes életmódjukkal”, és beilleszkedjenek az adófizető magyar jobbágyság sorába. Soós István elmondta, 1780-ig összesen 78 cigányokat érintő rendelet született, melyekben többek között a ruházkodásukat is szabályozták.

Krász Lilla kiemelte, Mária Terézia birodalmának egyik szegletkövévé a lépcsőzetesen építkező állami közegészségügyi rendszer vált. A királynő egészségügyi reformsorozatában kiemelt szerepet kaptak az úgynevezett hivatalnok-orvosok, akik az alsó- és középszintű lokalitások, illetve a központi szakigazgatás fórumai között a mediátor szerepet mindvégig betöltötték.

A történész elmondta, Mária Terézia uralkodásának végére az törvényhatósági, gyakorló, kórházi, illetve egyetemen oktató tudós orvosok jól megkülönböztető rendszere alakult ki, és a királynő uralkodásának időszakában az egész Habsburg-birodalomban jelentős adatgyűjtés és a tudományok összekapcsolódásának pozitív folyamata is elindult.

A konferencia előadásai megtekinthetők a következő linkre kattintva:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLkP6YLwqqSr3tJnA7kuL2mBlc45EdIUhY

Vissza az ajánlóba