Martonyi János

kuratóriumi tag, jogász, politikus


1967-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Az állam- és jogtudományok kandidátusa, habilitált egyetemi tanár, 1997-től a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője, 2014-től professor emeritusa. 1994-1998, majd 2002-2009 között ügyvédként a Martonyi és Kajtár Baker&McKenzie ügyvédi iroda vezető partnere. 1998-2002, majd 2010-2014 között az Orbán kormány külügyminisztere. 2014-től elnöke a Demokrácia Központ Közalapítványnak, 2016-tól a Batthyány Lajos Alapítványnak, 2017-tőla Kék Bolygó Alapítványnak. Tagja a Magyarország Barátai Alapítványnak és a Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának és 2014-től a MOL igazgatóságának. 2014-től elnöke az Igazságügyi Minisztérium Tudományos Tanácsadó Testületének, 2016-tól a Wilfried Martens Központ igazgatósági tagja. 2017-ben elnöke az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának. A nemzetközi kereskedelmi jog, a nemzetközi magánjog, az európai integráció és az Európa jog, a közép-európai együttműködés, a globális szabályozások és nemzetközi kapcsolatok, a magyar nemzetpolitika, valamint a geopolitika területén számos könyv, tanulmány és cikk szerzője. Számos belföldi (francia, brit, osztrák, lengyel, belga bolgár, japán) kitüntetés mellett 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetésben, 2016-ban Széchenyi Díjban részesült. 2018-ban kapta meg a Corvin-láncot.

További munkatársaink