Együtt, szabadon – Kampány a rendszerváltoztatás cigány hőseiről
A magyar cigányság sokszor bizonyította már hazánk szabadsága és függetlensége iránti elkötelezettségét. Így volt ez 1956-ban, s így a rendszerváltoztatás éveiben is. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány idén is olyan magyar romák sorstörténetét mutatja be, akik személyes helytállásukkal egész nemzetünknek mutatnak példát.
A kommunista diktatúra egyik legkárosabb hatása talán az volt, hogy sokakból kiölte az egyéni felelősség érzését, a személyes szerepvállalás fontosságába vetett hitet. A "nem számít, úgysem tudunk változtatni sorsunkon" érzése, a helyi kezdeményezéseket semmibe vevő központi pártirányítás ellenére mégis voltak olyan magyar cigányok, akik hittek abban, hogy képesek kezükbe venni saját és közösségük sorsát. Harminc évvel a rendszerváltoztatás után itt az ideje, hogy végre kifejezzük tiszteletünket történelmi teljesítményük előtt.
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Magyarország Kormánya megbízásából ezért idén is kampányt indít a "30 éve szabadon" emlékév keretében, hogy bemutassa a magyar cigányközösség azon kiemelkedő tagjait, akik szakmai és közéleti tevékenységükkel már a diktatúra évei alatt is hozzájárultak egy öntudatos és büszke magyar cigány közösség felépítéséhez. A kampány során a 30 éve szabadon emlékév honlapján és Facebook-oldalán elérhető portréfilmek, és az online-felületeken látható plakátok hívják majd fel a figyelmünket a magyar romák helytállására (https://www.30eveszabadon.hu/ https://www.facebook.com/30eveszabadon/)
A Nemzetközi Roma Nap alkalmából 2020-ban ismét nyolc magyar cigány élettörténet válhat széles körben ismertté. Voltak köztük, akik iskolát alapítottak vagy művelődésszervezőként dolgoztak, mások világraszóló művészetükkel, a zene, a költészet vagy a nyelvfordítás eszközével segítettek közösséget szervezni, kultúrát létrehozni. Köztük van Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész, Kovács Zoltán iskolaszervező, a roma önszerveződés meghatározó alakja, Hegyesiné Orsós Éva tanár, aki azon dolgozik, hogy tehetséges roma fiatalok utat találjanak a nagyvállalatokhoz. Örömteli, hogy a legfiatalabb nemzedékek is megismerhetik Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt, zeneszerzőt, Horváth M. Judit fotóművészt, Hága Antónia tanárt, politikust, Nagy Gusztáv költőt, műfordítót, valamint Szegedi Dezső színművészt is.
Kiadó: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány