Először szabadon – Az 1990-es első szabad választások plakátjai

Az 1990-es első szabad választások plakátjaiból nyílik ingyenesen látogatható időszaki kiállítás a Terror Háza Múzeumban, február 25-től. A tárlaton a harminc évvel ezelőtti rendszerváltoztatás pártjainak legfontosabb plakátjai, üzenetei láthatók.

Az 1990-es parlamenti választás olyan volt, mint egy betartott ígéret. Addigra két nemzedék nőtt fel anélkül, hogy szabadon dönthetett volna politikai vezetőiről. A kommunista diktatúra alatt ugyanis nem voltak szabad választások. Az utolsót 1945-ben tartották. Ezért az 1990-es tavaszi országgyűlési választásokkal kezdetét vette a szabadság korszaka Magyarországon. Az 1990-es első szabad választás kétfordulós volt, és március 25-én, illetve április 8-án rendezték. A választási eredmények visszamenőleg igazolták a megelőző esztendő politikai–jogi átalakulásait. Az ország új politikai elitet és stabil kormányt választott.  

A rendszerváltoztatás hónapjaiban mindenki megtapasztalhatta, hogyan alakul át a diktatúra demokráciává, a tervutasításos gazdaság piacgazdasággá, a kizárólagos állami tulajdon magántulajdonná, hogyan lesz az egypártrendszerből többpártrendszer. Mit jelent a demokratikus pártok közötti politikai versengés. Miként győzött a nemzeti függetlenség a kényszerszövetségek (KGST, Varsói Szerződés) felett, és miként lép a vélemény-, a sajtó- és szólásszabadság az egyirányú tömegtájékoztatási monopólium helyébe. 1989–90 forradalma nálunk nem követelt véráldozatot. A kommunista rendszer megdöntését széles néptömegek kényszerítették ki Magyarországon és szerte Közép- és Kelet-Európában. A társadalom rég nem látott határozottsággal vett részt utcai tüntetéseken, tiltakozott a bős–nagymarosi vízlépcső megépítése és az erdélyi falurombolás ellen, ünnepelte meg március 15-ét és október 23-át, nyilvánította ki elkötelezettségét a szabadság és a nemzeti függetlenség mellett. Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén nemcsak méltó módon adózott 1956 emlékének és tett hitet öröksége mellett, de el is temette a Kádár-rendszert.

A demokratikus hagyományok és a jogállami szokások negyvenéves elfojtása után elemi erővel tört fel a politika iránti érdeklődés. Színes, várakozásokkal teli, reménykedő időszak vette kezdetét. A választási mozgósítás legfontosabb közege a pártplakát volt, amely a korábbi korszak vizuális ürességével ellentétben látványosan megfogalmazott, kreatívan komoly vagy éppen szellemesen pimasz üzenetekkel tűnt ki. Fontos változást jelentett, hogy a választási plakátok politikai cselekvésre: döntésre, azonosulásra vagy éppen elutasításra ösztönöztek, a megelőző évtizedek egyoldalú, pártállami felhívásaival szemben. A közterek színes nyomtatványokkal teltek meg, hetek alatt centi vastag rétegekben halmozódtak fel az egymással versengő pártok hirdetései. A plakát szó szerint beborította és magához vonzotta az embereket. Magyarok milliói ekkor szembesültek először a szabad politizálás és az autonóm véleményalkotás vonzerejével. Botcsinálta szónokok, amatőr politikusok sertepertéltek az ideiglenes párthelyiségekben, lelkes csapatok járták az országot kopogtatócédulát gyűjtve, enyves vödörrel vonultak plakátokat ragasztani éjjelente az aktivisták.

A kézzel, stencilezéssel, fénymásolóval, gyorsnyomdán sokszorosított politikai üzenetek mára bájos romantikával és a demokratikus hőskor patinájával vonják be az akkori pártokat, amelyek meglepő őszinteséggel kínálták magukat. A kampány jelszavai tömören foglalták össze az egyes pártok profilját, néhány ikonikus kép – Továrisi konyec, Tessék választani – azóta a magyar politikai kultúra szerves részévé vált. Szállóigévé lettek akkori kijelentések, helyi legendák születtek. A plakátok sorskérdéssé egyszerűsítették a választást. Az első szabad választás identitásformáló eseménnyé lett. A magyar emberek birtokba vették saját politikai életüket – hiszen magukról döntöttek. Átérezték, mekkora lehetőség és felelősség ez!

Vissza az ajánlóba