Kultúrharc 2018

A Visegrádi Csoport (V4) magyar elnöksége kulturális programsorozatának részeként „Kultúrharc 2018” címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést a Terror Háza Múzeumban.

A beszélgetés résztvevői Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, G. Fodor Gábor politológus, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese voltak. A beszélgetés moderátora Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója volt.

Schmidt Mária elmondta, nagyon sok szinten és síkon folyik kultúrharc napjainkban: életmódunk mellett többek között azokról az értékekről van szó, amelyeket mi, a V4-es országok megvédendődnek és áthagyományozandónak tartunk. Ezeknek az értékeknek a megkérdőjelezése tapasztalható az egyik oldalon, azaz a brüsszeli bürokraták oldalán, a mi ragaszkodásunk ezekhez az értékekhez pedig a másik oldalon.

A Terror Háza Múzeum főigazgatója rámutatott: amikor a szovjet birodalom összeomlott, a függetlenség és a szabadság is nagyon jelentős értéket jelentett a számunkra. Azt gondoltuk, hogy ezek az Európai Unió, a nyugati világ számára is ugyanolyan fontos értékek, ám ma azzal szembesülünk, hogy ők egy birodalomépítés közben vannak, amiben a mi szabadság és függetlenséghez ragaszkodó felfogásunkat hátráltató erőnek tartják.

Schmidt Mária szerint mindemellett felmerül többek között a keresztény hit, vagy éppen a férfi-nő kapcsolatának kérdése is, a kultúrharc tétje pedig az, hogy ki szabja meg ezeket az értékeket, ki fogja Európa arculatát kialakítani. A történész úgy látja: a mostani küzdelem tétje az, hogy Brüsszelből el tudják-e az emberekkel fogadtatni, rá tudják-e az európai emberekre kényszeríteni, hogy a nemzeti identitásuk helyett beérjék tört identitásokkal.

A főigazgató hangsúlyozta: a kérdés, hogy eltűri-e a V4-es régió és Európa többi országa a migrációs válsággal kapcsolatban, hogy a német kancellár egy ilyen kérdésben egyedül, önhatalmúlag döntsön, és azt rákényszerítse az egész kontinensre. Ha ennek a döntésnek meghajolunk, annak messzeható következményei lesznek. Ebből a precedensből az következhet, hogy más ügyekben is ő fog dönteni egyedül, nekünk pedig az lesz a dolgunk, hogy tudomásul vegyük – hívta fel a figyelmet.

Schmidt Mária hangsúlyozta: jól szimbolizálja a nyugati törekvéseket, hogy a korábbi francia elnök, Hollande és a jelenlegi, Macron abban gondolkodik, hogyan lehet Nyugat-Európát elvágni és visszacsinálni az európai egyesülési folyamatot, „mert ha ők újra magukra maradnak, akkor visszaállnak a régi szép idők, amikor még jó volt a gazdasági növekedés és senki se szólt be nekik”. Ők a múltat akarják helyreállítani a jövőben, ez azonban nem fog menni – hangsúlyozta a Terror Háza Múzeum főigazgatója, hozzátéve: mi ebben a projektben egyáltalán nem vagyunk érdekeltek, mert ami számukra az aranykort jelentette, az a múlt számunkra elviselhetetlen volt. Ők tehát múltorientáltak, ezzel szemben mi jövőorientáltak vagyunk.

A főigazgató úgy látja, hogy az Európai Unió folyamatosan igyekszik beavatkozni Magyarország belügyeibe. Mint mondta, ezt a kolonizációs attitűdöt meg kellene változtatni, és tudomásul venni, hogy tagok vagyunk, tehát emancipálódtunk.

Schmidt Mária szerint arról is fontos beszélni, hogy a nyugati országok és a V4-ek között érdekegybeesések is vannak. Azt a részt kellene hangsúlyozni, amiben közösek az érdekeink, amiben pedig nem, azt Brüsszelnek hanyagolnia kellene – mondta. Hozzátette: Brüsszelben a valódi problémák helyett most inkább arról beszélnek, hogy ki a populista és ki nem.

Gerő András szerint jól látható, hogy bármit is mondunk, Európát továbbra is „hegemóniaigények és érdekek irányítják”. Megjegyezte, bár az Európai Unió egy ténylegesen egyenjogúságot hirdető szervezet, ennek dacára ott is megvannak a hegemóniatörekvések, ezek ütköznek azokkal a „nemzeti érdekidentitásokkal, amelyek emancipálódni akarnak”. Ebben a folyamatban Közép-Európának ezért van kiemelt szerepe, mert ez a régió modernitásában azt élte meg, hogy mindig ő volt az alárendelt, a gyengébb fél.

A Habsburg Történeti Intézet igazgatója szerint a szimbolikus harc abból adódik, hogy egy transznacionális organizáció mit tud kezdeni egy olyan nemzeti emancipációs mozgalommal, amelyik belül van ezen a szerveződésen. Kifejtette: az érdekkonfliktus abból adódik, hogy különösen kulturális szempontból „ez a transznacionális szerveződés, meg akarja mondani mik a hegemón trendek”, a V4-es országok pedig elutasítják ezt.

Gerő András felhívta a figyelmet olyan aggályokra, amelyek szerint az Európai Unió egyre inkább elbürokratizálódik és nem képes egy olyasfajta flexibilitásra, amelyre működése során korábban többször képes volt. A Habsburg Történeti Intézet igazgatója azt tartaná optimálisnak, ha az Unió lenne annyira rugalmas, hogy a nemzeti identitások tiszteletén túl fenntartaná azt a szükséges kooperációs igényt a nemzetek között, amit maga szervezet egyébként megtestesít.

Békés Márton emlékeztetett, Európa a zsidó-keresztény és a görög-római hagyományok „szerencsésen eltalált kereszteződésével” jött létre. Hozzátette, Európában annyira erőssé vált a keresztény kultúra hagyatéka, hogy „csontvázában is megtartó erőt jelent”.

A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója arról beszélt, ez a kultúrharc nem vallásháború, hanem az emberiség eddigi összegyűjtött – sokáig a vallásokon keresztül közvetítődött – tudatának, erkölcsi értékeinek a megőrzéséről, továbbfejlesztéséről szól. Úgy vélte, ezeket az értékeket a V4-es országok képviselik, Nyugat-Európa vezető elitje viszont ezeket nem tartja annyira fontosnak és megvédendőnek.

Békés Márton szerint kultúrharc tétje nem az, hogy az egyik kultúra helyébe lép-e egy másik, hanem hogy a kultúra helyett az „antikultúra”, vagy „ellenkultúra” fog-e megjelenni, amely viszonylagos, nehezen értelmezhető, hiszen nincsenek benne szilárd, megfogható kategóriák, dimenziók, csupán „cseppfolyós identitások” alkotják.

Békés Márton egy frappáns párhuzamot vonva aláhúzta: „Brüsszelnek a V4 lesz a Vietnámja”, utalva ezzel arra, hogy hiába próbálkozik a nyugat-európai politikai elit támadni ezeket az államokat, nem tudják őket meghátrálásra kényszeríteni, sőt még inkább erősítik a keleti államok szerepét. A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója úgy vélte, a nyugat-európai politikai centrumokban a választóktól elzárva dolgozó közeg „irigy azokra a politikusokra, akik nagyon különös karakterek”, mint például Robert Fico vagy Orbán Viktor, akik más karakterű politikai szereplőknek tekinthetők, mint a nyugatiak.

G. Fodor Gábor szerint a kultúrharc, pontosabban a „harc kultúrája” alapvetően három konfliktusmezőben nyer értelmet. Az egyik ezek közül az „igazságküzdelem”, ami alapvetően egy aszimmetrikus állapotból ered, hiszen a V4-es országoknak folyamatosan bizonygatniuk kell, hogy nekik van igazuk. „Ez nem egy ismeretelméleti probléma, mivel politikáról beszélünk, ez erő kérdése. Az a kérdés ma, hogy kinek van ereje ahhoz, hogy érvényre juttassa a politikában az igazságot.”

A második ilyen konfliktusmező a „félelem küzdelme”. G. Fodor Gábor úgy látja, a mai Európában alapvetően újraértelmeződnek a politikai törésvonalak, és ma már a hagyományos bal-jobb törésvonal helyett érdemesebb egy globalista-patrióta szembenállásról beszélni.

Kifejtette: a globalisták a 20. század nagy kataklizmáinak okaként hajlamosak a nemzeti identitásokat megjelölni, ezért ezek újramegerősödését akarják megelőzni. Ezzel szemben, van egy másik törekvés – amit a globalistáknak tulajdonítunk –, ami az identitások összekeverésében, összemosásában áll. Ez éppúgy magában foglalja az Európai Egyesült Államokat, a Világkormányt, ahogy azt is, hogy a „transzgender korunk legégetőbb kérdése”.

A Századvég Alapítvány elnökhelyettese szerint a harmadik konfliktusmező a „méltóságküzdelem” szóval jelölhető. Úgy fogalmazott: itt az önbecsülés kérdéséről van szó, ami megint csak egy aszimmetrikus viszonyt feltételez, azaz hogy nekünk helyre kell állítanunk az önbecsülésünket, amikor Európában odaülünk a különböző tárgyalóasztalokhoz. A méltóságküzdelem azt is jelenti, hogy úgy kell megtanulnunk „nagyvonalúan” győzni, hogy egyben megpróbáljuk helyreállítani a méltóságunkat.

G. Fodor Gábor szerint azt, hogy ki fog győzni ebben a harcban, ma még nem lehet megmondani, Azt viszont biztos, hogy a törésvonalak újraírásával új konfliktusok, új témák kerülnek a politikai napirendre, ami azt jelenti, vége van a 20. századnak. Itt van előttünk a 21. század, ebben kell megvívnunk ezeket a küzdelmeket. Ezek a konfliktusok újrastrukturálják a világot, és jó esélyünk van rá, hogy ebben a harcban győzzünk – szögezte le.

„Magyarország és a V4 tétje, hogy Brüsszel és Európa színpadjain meg tudja-e vívni ezeket a definíciós küzdelmeket, úgy, hogy a saját választópolgárai számára értelmessé tegye ezeket, és követési hajlandóságot tudjon elérni.” – szögezte le G. Fodor Gábor.

Vissza az ajánlóba