Mária Terézia konferencia a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében

Mária Terézia 1740 és 1780 között a Habsburg Birodalom és Magyarország uralkodója is volt. Lotaringiai Ferenccel kötött házassága okán uralkodásától kezdve beszélhetünk a Habsburg-Lotaringiai dinasztiáról, amely halálát követően egészen az első világháború végéig uralta Magyarországot.

Mária Terézia jelentősége csak a kortárs II. Frigyes porosz királyéhoz vagy Nagy Katalin cárnőéhez mérhető. Hosszú uralkodásának teljesítményében ugyanakkor kitűnően párosult egymással női mivolta, illetve sajátos politikai aktivitása.

Az ő korszakához kötődik a nemzeti műveltség kialakulása; a Theresianum és a magyar nemesi testőrség, illetve a Szent István Rend megalapítása. Rendeleteivel rendezni kívánta a földesúr-jobbágy viszonyt; modernizálta az oktatási rendszert, valamint intézményesítette és szabályozta az egészségügyet. Mária Terézia neve és korszaka mindemellett szorosan összekapcsolódik a barokk művészettel is. Számos templom, középület, városi palota vagy vidéki rezidencia építészetében lelhetők fel a korszak stílusjegyei, miként a jellegzetes öltözetekben, zenében, festészetben és irodalmi alkotásokban is.

Helyszín: A Magyar Nemzeti Múzeum Díszterme (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.)

Időpont: 2017. szeptember 28. 10.00-15.30

A részvételi szándékot 2017. szeptember 25-ig a nagy.beatrix@terrorhaza.hu e-mail címen, illetve a +36/1 212-7140-es telefonszámon lehet jelezni.

A konferencia programja:

• Levezető elnök: Vajnági Márta
• 10:00: Köszöntő: Gerő András és Tomka Gábor
• 10:20: Schmidt Mária: Háromszáz év távolából
• 10:45: Poór János: A Pragmatica Sanctio értelmezéseiről
• 11:10: Kelényi György: Mária Terézia és a magyar művészet
• 11:35: Kökényesi Zsolt: A kamarási címtől a Szent István Rend nagykeresztjéig. A bécsi udvar kitüntetési stratégiája Mária Terézia korában

• 12:00: Ebédszünet

• Levezető elnök: Poór János
• 13:00: Barta János: Mária Terézia és II. József. Család és politika szerepe kapcsolatukban
• 13:25: Vajnági Márta: Csak egy férj? – Lotaringiai Ferenc politikai szerepéhez
• 13:50: Soós István: Állami kísérletek a magyarországi cigányság helyzetének a rendezésére Mária Terézia uralkodása idején
• 14:15: Krász Lilla: Orvosi tudás és hatalom. Az egészségügyi szervezetrendszer kialakításának magyarországi mintázatai Mária Terézia idején
• 14:40: Zárszó

A konferencia előadói:

Barta János (1940, történész) • 1963-ban végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, történelem-angol-néprajz szakokon. Egyetemi doktori címet 1967-ben, kandidátusi minősítést 1977-ben, MTA doktora fokozatot 1999-ben szerzett. 1998-ban habilitált. 19 önálló kötete és több mint 200 egyéb publikációja jelent meg. Végzésétől fogva 2010-es nyugdíjba vonulásáig folyamatosan az egyetem (2000 óta Debreceni Egyetem) oktatója, 1999–2010 között egyetemi tanári beosztásban. 1987–2005 között tanszékvezető, 1994–2002 között a Történelmi Intézet igazgatója, 1986–1989 és 1990–1993 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese. 2004–2010 között a Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola vezetője. Nyugdíjasként az egyetem professor emeritusa. 1977–1997 között más felsőfokú intézményekben is oktatott (Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, József Attila Tudományegyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem). Tagja több történelmi-szakmai társaságnak, illetve egyesületnek. Témái elsősorban a koraújkori közép-kelet-európai egyetemes és magyar gazdaság- és társadalomtörténethez kapcsolódnak. Kandidátusi értekezését a Habsburg és a Hohenzollern állam agrárpolitikájának, MTA doktori értekezését a koraújkori mezőgazdasági irodalomnak szentelte.

Kelényi György (1943, művészettörténész) • 1967-ben latin és művészettörténet szakokon diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 1973-ban elnyerte a bölcsészdoktori címet. 2000-ben habilitált az ELTE Bölcsészettudományi Karán a „Hatalom és reprezentáció. A hivatalos építészet formaváltozásai Budán a XVIII. században” című disszertációval. 1967-1974 között az Országos Műemléki Felügyelőség művészettörténész munkatársa volt. 1974-től az ELTE Művészettörténeti Tanszékén oktatott, 2004-től egyetemi tanárként. 2007-2013 között a Művészettörténeti Doktori iskola vezetője, majd 2013-ban nyugdíjba ment és professor emeritus címet szerzett. Jelenleg is előadások tart a Művészettörténeti Intézetben és annak PhD programjában. Fő kutatási területe a 18. századi magyar és osztrák építészet. E témakörből több publikációt is megjelentetett; köztük sok forrásfeltárással, eddig ismeretlen tervrajzok azonosításával.

Kökényesi Zsolt (1987, történész) • 2009-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem–esztétika szakán szerezte meg alapszakos (BA) diplomáját, 2010-ben Erasmus ösztöndíjjal a Bécsi Egyetemen folytatta a tanulmányait. 2011-ben az ELTE-n szerzett történelem mesterszakos (MA) diplomát, végül 2016-ban ugyanott védte meg doktori (PhD) disszertációját. 2015-től az ELTE-n működő Katolikus iskoláztatás a kora újkori Magyarországon című OTKA/NKFIH projekt tudományos segédmunkatársa. 2014 óta a kora újkori történelem témakörében folyamatosan tart szemináriumokat az ELTE-n. Fő kutatási területe a 18. századi magyar arisztokrácia iskoláztatásának, reprezentációjának és bécsi integrációjának a vizsgálata. Külföldi kutatásait az Ernst Mach- és a Collegium Hungaricum ösztöndíjak több alkalommal támogatták.

Krász Lilla (1971, történész) • Egyetemi tanulmányait 1995-ben végezte az ELTE BTK történelem–német szakán. 1998 óta előbb tanársegédként, majd 2011 óta egyetemi adjunktusként oktat az ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Tanszékén. A doktori fokozatot 2001-ben szerezte meg, 2016-ban habilitált. Kutatásait számos hosszabb és rövidebb külföldi kutatási ösztöndíj segítette (Heidelberg, Wolfenbüttel, Göttingen, Bécs, Firenze, Párizs). 2016 óta a „Tudományos tudás áramlásának mintázatai Magyarországon, 1770-1830” című NKFIH kutatócsoportot vezette. Tagja több MTA bizottságnak és a Századok című folyóirat szerkesztőbizottságának. Tágabb kutatási területe: kora újkori tudás- és tudományos szervezetrendszerek története. Szűkebb: tudománytörténet – orvostörténet (a születés kora újkori kultúrtörténete, egészségügyi struktúrák és adminisztráció, tudás- és tudományos transzfer, medialitás, textuális és vizuális stratégiák a 18. századi Habsburg Birodalomban, különös tekintettel a Magyar Királyság területére). Számos magyar és idegen nyelvű tanulmány és szerkesztett kötet mellett, eddig két monográfiát publikált [A bába történeti szerepváltozása a 18. századi Magyarországon. Minden dolgok kezdete. A születés kultúrtörténete Magyarországon (XVI-XX. század)].

Poór János (1953, történész) • 1977-ben végzett történelem-orosz szakon az ELTE BTK-n. 1978 óta a Középkori és Kora Újkori (korábban Középkori) Egyetemes Történeti Tanszék oktatója, 1998 óta a tanszék vezetője. 1999-ben habilitált, 2007 óta egyetemi tanár. Bölcsészdoktori diplomáját 1978-ban védte meg, 1988-ban kandidátusi fokozatot szerzett, 2007-től az MTA doktora. Oktatási területe a kora újkori Nyugat-Európa történelme. Kutatási témái: Magyarország és a Habsburg Birodalom a 18–19. században és a felvilágosodás-kori Európa története.

Soós István (1952, történész) • Az ELTE történelem-orosz szakán szerzett középiskolai tanári diplomát 1975-ben. Ezt követően rövid ideig középiskolai tanárként, majd az OSZK munkatársaként dolgozott. Egyetemi doktori diplomáját 1978-ban védte meg ókori római történetből. Kandidátusi fokozatot 1995-ben szerzett. 1976. október 1-től nyugdíjba vonulásáig (2015) a MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, ill. főmunkatársa. 1993 és 2005 között az ELTE BTK Történeti Segédtudományok Tanszékén latin és német iratolvasást, az ELTE BTK Muzeológia Tanszékén 2008 és 2010 között 18–19. századi magyar művelődéstörténetet, 2010-től 2011-ig pedig ugyanott magyar történetírást tanított. Főbb kutatási területei a magyar történetírás története a 18–19. században, a 18. század és a 19. század első felének magyar társadalom- és művelődéstörténete. Tagja a Turul című folyóirat szerkesztőségének.

Schmidt Mária (1953, történész) • Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett történelem–német szakos tanári diplomát. 1985-ben doktori vizsgát tett, 1999-ben megszerezte a PhD-fokozatot. 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, 2000-től egyetemi docens, 2005-től habilitált doktor. 2010-től egyetemi tanár. Vendégtanárként több rangos külföldi egyetemen is megfordult. 1998 és 2002 között a miniszterelnök főtanácsadója volt. A XX. Század Intézet, a XXI. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum főigazgatója. 2002-től a XX. századi európai diktatúrák és a demokratikus átalakulások összehasonlító kutatására létrejött nemzetközi Ettersberg Alapítvány kurátora. 2014-ben Széchenyi-díjjal, 2015-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki. Fő kutatási területei közé tartozik a magyar zsidóság története 1918-tól, diktatúrák a XX. században, Magyarország története a diktatúrák alatt. Legutóbbi műve Veszélyzónában – szerepek, játszmák, esélyek címmel 2016-ban jelent meg. 2013-tól az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság Tudományos Tanácsadó Testületének elnöke. 2015-2017 között az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve koordinálásáért felelős kormánybiztos, az 1956-os Emlékbizottság társelnöke.

Vajnági Márta (1980, történész) • Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen diplomázott történelem (2005), majd angol nyelv és irodalom szakon (2007). Ugyanitt szerzett doktori fokozatot 2011-ben Lotaringiai Ferenc 1745-ös császárválasztásáról szóló disszertációjával. 2008-tól az ELTE Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Tanszékén tanársegéd, 2014-től adjunktus. Kutatásai során a Szent Római Birodalom kora újkori történetével; 18. századi és 19. század eleji magyar és egyetemes alkotmány-, diplomácia- és politikatörténettel foglalkozik.