Búcsú Futaki Attilától

Harminckilenc évesen, 2024. január 2-án elhunyt Futaki Attila, a hazai képregényvilág egyik legfontosabb, nemzetközi szinten is ismert alkotója.

A Békéscsabáról indult művész a Magyar Képzőművészeti Egyetemen és a firenzei nemzetközi képregényiskolában tanult. Első magyar nyelvű könyve Spirál címmel 2009-ben jelent meg, ezt követően indul el sikeres nemzetközi és hazai karrierje.

Több francia és amerikai kiadó elismert munkatársa volt; előbbiben három, utóbbiban pedig hét jelentős munkája jelent meg, köztük három Percy Jackson-, valamint egy Conan-kötet, de a Severed 1–7, valamint a The Nameless City is a nevéhez kötődik.

Rajzaival egyebek közt a New York Times, a The Atlantic, a GQ, a Forbes, illetve a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain találkozhattak az olvasók. 

Társalkotója volt a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában megjelent Budapest angyala és a 10 – A Puskás című köteteknek.

Pályáját egyebek között az SND Award legjobb sport témájú műért járó díjával (2013), egy SND Award of Excellence-szel (New York Times, 2016), az ADC Germany Awarddal (Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2018), a Zórád Ernő-díjjal, illetve egy Goodreads Choice-szal ismerték el.

Nyugodjék békében, emléke szívünkben örökké él.

 

Vissza a listához