A Szent Korona nagyméretű másolata a Dunakapu téren

A trianoni béke következményeit és az államiság megőrzéséért folytatott küzdelmet bemutató vándorkiállítás nyílt szerdán a Dunakapu téren. Az emlékező tárlaton látható többek mellett a Szent Korona nagyméretű másolata, a Teleki Pál-féle „vörös térképet” ábrázoló talapzaton.

A Trianon 100 Összetartoztunk – Összetartozunk című vándorkiállítást a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány eredetileg 2020-ban, a trianoni békediktátum 100. évfordulóján tervezte elindítani, a pandémia miatt azonban több mint egy évet csúszott az utazó tárlat megnyitása. A vándorkiállítás első állomása Veszprém volt, onnan érkezett városunkba, és még 16 megyeszékhelyre jut el. A tárlat számos forrás bevonásával, a kort megidéző kulisszákkal mutatja be a trianoni békediktátumhoz vezető utat, annak következményeit és a magyar államiság megtartása érdekében végzett munkát.

Szeles Szabolcs alpolgármester a szerdai megnyitójában a tavalyi centenáriumra a győri Hoppáré zenekar által írt dal szövegét idézte: „Trianon, ma együtt dobban a szív, feketék a zászlók a győri hidakon, a víz szalad, a kő marad.” Utalva ezzel arra, hogy országszerte sokan, sokféleképpen emlékeztek meg az évfordulóról, itt, Győrben is megtartottuk az Összefogás napját, meggyújtottuk az Összefogás lángját. „101 éve olyan döntés született, amely hazánk sorsát hosszú időkre meghatározta. Szétziláltak egy országot, egy kultúrát, a történelmet, az ipart, a gazdaságot, az emberi sorsokat, nem törődve a következményekkel. Még ma is nyögik családok ennek a döntésnek a súlyát. Mi, magyarok azonban talpon maradtunk, mert összetartozunk. Az elmúlt évek is erről szólnak, a tradícióért, a hagyományért harcolunk ma is, hogy megvédjük határainkat” – hangsúlyozta a politikus.

IMG 4925

László Bernadett, a Terror Háza Múzeum történésze felidézte a 101 évvel ezelőtti történteket, többek között beszélt arról, hogy a békediktátum miatt országunk elvesztette a lakosságának és területének háromnegyedét, a természeti kincseinek többségét, Győr pedig határvárossá vált, hiszen a Duna lett a természetes határvonal északnyugaton. 2010 óta a szerződés aláírásának napja a nemzeti összetartozás jelképe. Az utazó tárlat is ennek állít emléket, amely a fővárosi Várkert Bazárban megtekinthető Új világ született kiállítás egy részét eleveníti meg az érdeklődők számára Győrben.

IMG 5040

A megnyitón közreműködött Annus Réka népdalénekes. Az 1920-as években élt és alkotott, valamint kortárs írók trianoni döntéssel kapcsolatos gondolatait Keresztes János színművész olvasta fel.

A kiállítás november 3-ig, naponta 10 és 18 óra között ingyenesen látogatható a Dunakapu téren.


Forrás: gyorplusz.hu
Szerző: Földvári Gabriella

Vissza a listához