Mindig új tudás kell

A család mellett a történelemtanárokon múlik, hogy a mostani tizenéveseknek felnőttkorukban milyen közös önképük lesz - fogalmazott Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Ráckevén, a trianoni békeszerződés megkötésének 100. évfordulója alkalmából indult pedagógusképzési program záró rendezvényén. Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója ugyanitt úgy fogalmazott, olyan történelemszemléletet kell kialakítani, amely megfelel a jelen kornak és annak a nemzeti öntudatnak, "amelynek az építésén dolgozunk", valamint megfelel annak a szemléletnek, amely egy büszke, magyar nemzeti érzéssel eltöltött fiatal generáció "felépítésében" szerepet kap.

Rétvári Bence akkreditált pedagógus képzés

Rétvári Bence a rendezvényen elmondott beszédében úgy vélekedett: "ha azt mondjuk a fiataloknak, hogy a történelmünk lemaradástörténet", akkor aki felnő, szerencsésnek gondolja majd magát, hogy valahol bérmunkás lehet. Fontosnak nevezte, hogy a fiatalok milyen szemléletet kapnak, elhiszik-e magukról, hogy a magyarok többre képesek.

Az államtitkár szerint a közös tudás, ismeret, kultúra, a törtélemből vett jelképek szükségesek a közös "kulturális kódhoz". A történelem sokszor ismétli magát, ugyanazok a történelmi helyzetek állnak elő csak más adottságok között, "ezért is fontos, hogy tanuljunk a történelemből "- mondta.

A család után az iskola befolyásoló hatását hangsúlyozva úgy összegzett: a következő nemzedékek önbecsülése az általános iskolákban és középiskolákban történelmet tanító több ezer pedagóguson és azokon a tanárokon múlik, akik a személyiségüket is átadják a diákoknak.

A trianoni békeszerződéssel kapcsolatban azt hangsúlyozta: Magyarország területének 71 százalékát csatolták el, Ausztriáénak 33 százalékát, Németországénak pedig mindössze 13 százalékát. Hozzátette: a háború kirobbantásáért nem Magyarország viseli a legnagyobb felelősséget, azt a magyarok is ellenezték - mondta. Rétvári Bence úgy fogalmazott: Németországban volt az erő, Ausztriában adódott a casus belli a háború kirobbantására, majd kérdésként vetette fel: miért mégis Magyarország szenvedte el a legnagyobb területi veszteséget, és vesztette el ezzel párhuzamosan lakosságának, ipari kapacitásának jelentős részét.

Felidézte: Magyarország utolsóként kötött békeszerződést, hónapokkal a németek és az osztrákok után, "úgy döntöttek rólunk, hogy még nem voltunk ott (...) és ezért jártunk rosszabbul, mint a háborút valóban kirobbantók".

A koronavírus-járványra áttérve az államtitkár utalt arra is, hogy a pandémia mindent felborított, így a képzések és továbbképzések rendszerét is.

Emlékeztetett: a Nézőpont Intézet májusi, 500 ember megkérdezésével készült kutatása alapján a megkérdezett pedagógusok 63 százaléka biztosan, 27 százaléka valószínűleg részt venne a kötelezőn felüli képzésen, továbbképzésen is. A felmérésből az is kiderült, hogy az óvodapedagógusok érdeklődnek leginkább a képzések iránt, a megkérdezettek többsége pedig a személyes megjelenést részesíti előnyben a hatékonyabb kommunikáció, gyorsabb visszajelzés, közvetlen hangulat miatt. Arra a kérdésre, miért választják ezeket a képzéseket, a válaszadók a szakmai fejlődést említették első helyen, de magas volt azok száma is, akik tehetségfejlesztési módszereket, a tantermi munkához innovatív segítséget várnak a képzésektől. A szerzett ismereteket pedig a tanítási órákon, azokon kívül, például tehetséggondozásban, illetve a portfólió készítésénél hasznosítják - sorolta az államtitkár. Azzal összefüggésben, minek alapján választják a képzéseket, a válaszadók 76 százaléka nagyon fontosnak nevezte az oktatók jó hírét.

Schmidt Mária történész, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának tagja, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a rendezvény pódiumbeszélgetésén arról beszélt: azért találta ki ezeket a képzési programokat, mert úgy gondolta, hogy mindig új tudás kell, frissíteni kell a megszerzett tudást. A történelemtanításnak - amelyet a világ legjobb dolgának nevezett - a jelenre is állandóan reflektálnia kell, mindig történik olyan, amely az életünkre ugyanúgy hat, mint ahogy hatott azoknak a koroknak az embereire is, akikről tanítanak - mondta.

Úgy fogalmazott: olyan történelemszemléletet kell kialakítani, amely megfelel a jelen kornak és annak a nemzeti öntudatnak, "amelynek az építésén dolgozunk", valamint megfelel annak a szemléletnek, amely egy büszke, magyar nemzeti érzéssel eltöltött fiatal generáció "felépítésében" szerepet kap.

A képzést a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány indította általános és középfokú oktatási intézmények oktatóinak, kormányzati támogatással.

A rendezvény szünetében Rétvári Bence a közmédiának nyilatkozva azt mondta: a trianoni évfordulóval összefüggésben 4000 tanárnak szerveztek képzéseket a Terror Házával közösen, de korábban az 1956-os emlékévhez, illetve az első világháborús emlékévhez kötődően már 15 ezer tanárnak tartottak továbbképzéseket.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy akár új szemszögből is megpróbálják megvilágítani a történelem "legsorsfordítóbb pillanatait", többi között azt, mi vezetett olyan tragédiához, mint a trianoni diktátum. Arról is szólt: kimutatható, ha egy ország nem teljesen szuverén, nem áll ki a saját érdekeiért, az ilyen történelmi katasztrófához is vezethet.

 

Magyarország Kormánya a trianoni békediktátum centenáriuma alkalmából a 2020-as esztendőt a Nemzeti Összetartozás Évének nyilvánította. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány a Trianon emlékévhez kapcsolódóan pedagógusképzést indított, amely a koronavírus-járvány miatt az eredetileg tervezett időpont helyett 2021. június 4-én indult el.  

Az általános és középfokú oktatási intézmények oktatói számára meghirdetett Trianon 100 – A trianoni békeszerződés oktatásának történeti és pedagógiai módszertani kérdései című 30 órás, ingyenes, országos akkreditált pedagógusképzési program 2022. október 31-én ér véget.

A nagyszabású képzéssorozat keretében mintegy 4000 pedagógus vett részt.

A képzések öt különböző helyszínen valósultak meg: Kecskemét, Balatonkenese, Mezőkövesd, Cegléd, Ráckeve.

MTI/KKETTKA

Vissza a listához