AHOL A LABDA LESZ
2025. március 15-én új, hetente jelentkező rovat indult a Magyar Nemzet hasábjain Ahol a labda lesz címmel. Szerzői Szájer József és G. Fodor Gábor. Ahogy a lap fogalmazott a beharangozójában, két igazi nagyágyúról van szó.
„Szájer József Fidesz-alapító, a legendás Bibó-szakkollégium tagja, majd nevelőtanára, az Alaptörvény szellemi atyja, a Szabad Európa Intézet vezetője, aki három évtizeden keresztül játszott meghatározó szerepet nemcsak a magyar belpolitika frontvonalában, de az európai uniós csatatéren is. A nemzeti oldal esze, igazi totális játékos, aki bejátssza az egész pályát, és mély elemzéseivel gondolkodtat el mindannyiunkat az ország előtt álló kihívásokról, az Európát érintő sorskérdésekről, az önrendelkezés fontosságáról, a szabadság értelméről.
G. Fodor Gábor politológus, politikai filozófus, a jobboldal szellemi hátországának fontos alakja, az Orbán-csapat tagja. Több könyvet is írt Orbán Viktor miniszterelnökről, televíziós elemző- és vitaműsorok rendszeres szereplője, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója.
G. Fodor szintén arra vállalkozik majd, hogy leírja: milyen meccsek várnak ránk, magyarokra, mi a tét, és hogyan győzhetünk.
Mindketten észjátékosok, ismerik a játék csínját-bínját. Mindketten tudják, hogy az fog nyerni, aki több gólt rúg a végén, hogy szeme van a labdának, és oda kell érkezni, ahol a labda lesz. Ennyire egyszerű.”
A kötetben a szerzők 2025. március 15. és december 31. között írt elemzései olvashatók.
A kötet a XXI. Század Intézet 21 zsebkönyvsorozatának hetedik kiadványa.
Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány
464 oldal
2610 Ft
ISBN: 978-615-118-001-3
Előjegyezhető: konyvesbolt@terrorhaza.hu